John Deere tárcsával

Huh, erről a tortáról tudnék mesélni. Először is, mikor megrendelték, azt se tudtam mi az a John Deere:)) Mondták, hogy nézzek utána a neten, de amúgy az a bazi nagy zöld traktor. Hát gondoltam ok, csinálok egy valamilyen zöld traktort fondantból s jó lesz. Ám nem igy történt, mivel a torta nagyon nagy kellett legyen,( 13 kg. volt) s szóltak, hogy de nehogy már valami más traktort készítsek, hanem azt aminek olyan óriás nagy kerekei vannak. Hát had ne mondjam, elkezdtem böngészni a neten a John Deeres tortákat, hogy legalább ahoz legyen meg az ötlet, meg is lett, a traktort meg legalább 6 órán keresztül faragtam meg burkoltam,mert végül akkora lett mint egy normál méretü faragott torta. Mikor elkészűltem s fel akartam tenni a képet a blogra, láttam, hogy kiskukta és Ditta is John Deeres tortát készített röhögőgörcsöt kaptam, de szerintem már kínomba is mert totál kikészített ez a torta. Ja és kiskuktának vigaszként, az én kerítésem is eltört mikor rá akartam tenni a tortára. Szóval motyogtam eleget míg elkészítettem ezt a tortát s mondogattam, hogy inkább aludt volna John Deere míg ezt a traktort tervezte::)) De végezetűl volt örömöm is benne, mert a megrendelőnek nagyon tetszett.



10 megjegyzés:

Rozsika írta...

Nagyon szép torta lett!!!

Adela Zilahi írta...

Nagon gyonyoru!

mandala írta...

Gyonyoru!

Pixie Pie írta...

Szuper jó lett ez a taktor, bárhogy is hívják! :)

Kiskukta írta...

Nagyon király lett!!! Ügyi vagy, de ezt tudom :)

Cecilia írta...

Rózsika, köszönöm szépen!
Adela, Mandala, nektek is nagyon szépen köszönöm a dicséretet!
Pixie, köszönöm szépen, igyekszem, de sose fogok olyan csodaszép tortákat készíteni mint Te. Nagyon tetszenek a munkáid!
Kiskukta, nagyon köszönöm és ugyanazt mondanám neked is mint Pixienek.

Névtelen írta...

Szép így képen is, de élőben talán mégszebb volt.. nekem kicsit fura ez a traktor (vagyis, hogy egy traktor van a tortán), de valaki biztos nagyon örült neki :P .
_re`kuuu_

Cecilia írta...

Hát valaki valóban nagyon örült neki Réku:)

Névtelen írta...

Lindo este bolo.

Gyöngyusz írta...

Hát ez nagyon jó, a sógorom éppen ilyennel szokott dolgozni a földeken!