Petre Roman



Elég bizar neve van, de felénk ezen a néven ismerik ezt a sütit, ezért úgy döntöttem, hogy így teszem fel.

Hozzávalok:
Diós piskótát készítünk 5 dl tojás fehérjéből, amit megtalálsz itt.

Krém:
6 tojás sárgája
2 kanál liszt
3 dl tej
1 vanília
3O dkg cukor
3O dkg margarin,vagy vaj

Hab:
6 tojás fehérje
3O dkg cukor

A tojások sárgájából, lisztből és tejből pépet főzünk, majd kihűtjük.
A margarint a cukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk a kihűlt pépet, majd újra habosítjuk.
A piskótát kettévágjuk, (vagy esetleg lehet 2 lapba sütni, így nem kell kettévágni) majd 2O dkg cukrot karamelizálunk, de vigyázzunk, nehogy megégessük, állandóan kavargassuk és amikor már szép karamell színt kapott a cukrunk levesszük a tűzről és ráöntjük a 2 piskótalapra és egy hosszú pengejü késsel hírtelen mozdulatokkal elsímítjuk rajtuk.Vigyázat, nem egyszerre kell kiönteni az égetettcukrot, hanem ahogy öntjük, a masik kezünkben legyen a kés és már símítsuk is. Kicsit várunk, hogy hűljenek ki az égetettcukros piskótalapok, majd ha teljesen kihűltek megtöltjük a krémmel úgy, hogy a cukros felük középen legyen. A krémtől az égetettcukor másnapra megolvad (ezért jó ha egy nappal előbb készítjük mint ahogy enni szeretnénk) és a piskótank ettől kellemesen szirupos lesz és nagyon finom.
Ha ez megvan, a 6 tojás fehérjét a 3O dkg cukorral gőz fölött felverjük, majd rákenjük a sütinkre, erre pedik csokit reszelünk.

4 megjegyzés:

Mammy írta...

Guszta nagyon! Biztos kipróbálom!
Toplistás vagy nálam! :))Nézz be hozzám hogy átadhassam a díjat! :)

Cecilia írta...

Mummy, probald ki batran a sutit,mert nagyon fincsi.Koszi a dijat!

Életünk és ételeink írta...

Nyamiii..

Életünk és ételeink írta...

Nyamiii..